A román stílusú templomok a kora keresztény bazilika hosszanti elrendezésére épülnek. A templomok fõ részei: az elõcsarnok, a hosszház, a keresztház, a szentély, a kórus, az altemplom, a kripta, valamint a sekrestye. A szentélyben, amely eredetileg csak apszisból áll, találjuk az oltárt is, amit többnyire magasabb padlószinttel és korláttal vagy magas szentélyrekesztõvel különítenek el. A szentélyrekesztõ elõtt gyakran cibóriummal fedett népoltár található. Jellegzetessége a román templomoknak a kúpos torony, toronypár is.

A 18. század közepén Horace Walpole Stawberry Hill nevû kastélyát úgy építtette meg, hogy az pontosan megfeleljen múltba vágyó egyéniségének. Ezért felhasználta a gótika elemeit, s bár kortársai ezért kinevették, tulajdonképpen megalkotta a neogótikus építészetet. A romantika építészetében elõször a neogótika jutott fontos szerephez. Így épült fel a londoni Houses of Parliament Charles Barry tervei alapján, majd a Tower Bridge. Magyaroszágon a 40-es években jelenik meg hasonló törekvés (Brein Ferenc: Csõsztorony; Ybl Miklós: fóti templom).

A barokk építészet legfõbb alkotásai egyértelmûen a templomok: ezek a monumentális építmények rendkívüli díszítettségükkel, aranyozásaikkal, márványdíszeikkel az egyszerû hívõket voltak hivatottak elkápráztatni és ráébreszteni a római katolikus Anyaszentegyház hatalmára és nagyságára.

A barokk építészet egyik alapmotívuma a csigavonal volt, amely elsõként a Vignola által tervezett Il Gesu templomban (Róma) vált uralkodóvá. Az addigi geometrikus formák helyett bonyolultabb, hajlított alakzatok jönnek létre, mind az alaprajzok, mind a homlokzatok, mind az épületbelsõk kialakításánál, így is transzcendenssé, mozgalmassá téve az építményeket.

Angliában a gótika a 12. század második felében jelent meg, és a 16. század közepéig tartott. Hosszú korszaka átmeneti, korai angol (1180-1250), érett vagy dekoratív (1250-1360) és késõi vagy függõleges (1360-1550) stílus-szakaszokra oszlik. Ez utóbbinak 1480 utáni változata a Tudor-stílus. A 13. század folyamán alakultak ki az alaprajzi elrendezés és a felépítés jellegzetes angol vonásai. A magasba törõ francia felépítés helyett itt terek és tömegek jellegét a vízszintes terjeszkedés adja.

A gótikában a félkörívet fölváltja a csúcsív, így a súlyos falszerkezetek könnyebbé válnak. A csúcsív ugyanis a boltozat terheit meredekebben vezeti le, kisebb az oldalnyomása. Ennek köszönhetõen karcsúbbak lehetnek a terhet hordó oszlopok, pillérek. Így sok terhet hordó fal szükségtelenné válik, ezért oda nagyobb ablakokat lehet beépíteni, tehát az épület is világosabb lesz. Kívülrõl gyakran támpillérek támasztják a falakat, amin néha fiatornyok is ülnek.

Charles-Edouard Jeanneret, vagy ahogy a világ jobban ismerte, Le Corbusier (1887?1965); építész, teoretikus; a 20 század egyik legnagyobb hatású építõmûvészeti személyisége, a francia építészet nagy alakja.

Hatalmas életmûvet alkotott. Szerkesztett folyóiratot (L'Esprit Nouveau ? Új Szellem ? címen), készített szobrokat, festett, aktív tagja volt a nemzetközi építészeti közéletnek. Bútorait 1929-ben mutatta be a párizsi Õszi szalonon. Erõs szociális elkötelezettséggel alkotta épületeit.

A Kaufmann-ház: Fallingwater

Fallingwater, Frank Lloyd Wright leghíresebb munkája 1935-tõl épült 1939-ig. E.J. Kaufmann-nak készült Bear Run-ban, Pennsylvania államban, olyan tervezéssel, amelyben Wrightnak az volt a vágya, hogy a ház lakóit természeti környezetbe helyezze, ezért az épület alatt patak folyt keresztül. A szerkezet egy sor konzolos erkélybõl és teraszból állt, az összes függõleges tartó kõbõl készült, a vízszintesek betonból. A ház 155 ezer dollárba került, ebbõl az építész 80 ezret kapott.

Ellátogatott Japánba, elõször 1905-ben, majd Európába 1909-ben, és irodát nyitott Tokióban 1915-ben. A harmincas években Wright megtervezte téli szállását Arizonában, ennek a neve Taliesin West; a ?szállás?, mely Wright építészeinek többségéhez hasonlóan szervesen beolvad a környezõ tájba. Tokióban õ tervezte a híres Imperial Hotelt, amely 1922-ben készült el az 1916-ban indult munkák után. 1923. szeptember 1-jén a modern idõk egyik legnagyobb földrengése érte Tokiót és környékét.

1901 és 1911 között a lakóépületei Prairie House-nak nevezett épületek voltak (hosszú, alacsony épületek alacsony lejtõs tetõvel, világos kontúrokkal, elnyomott kéményekkel, kiugrókkal és terraszokkal, közönséges természetes anyagok felhasználásával), amelyeket azért neveztek így, mert a tervek a Chicago körüli tájhoz illeszkedtek. Wright fontos szerepet játszott a lakásbelsõk ?open plan? szerinti elképzelések megvalósításában, és lakóépületeinek belsõ tereinek kialakítását terve fontosabb részének érezte.

Wright magánélete színes volt, sokszor került az újságok címlapjára. Háromszor nõsült. Harmadik feleségének neve Olgivanna Hinzenberg (szül. Olgivanna Ivanovna Lazovich), aki G. I. Gurdjieff tanítványa volt és aki a párt Taliesinben (ld. alább) meglátogatta. Gurdjieff és Wright talákozásával foglalkozik Robert Lepage a The Geometry Of Miracles c. munkájában.

Wright 1959. április 9-én halt meg, azután hogy fantasztikus számú jelentõs munkát tervezett meg, köztük a Guggenheim Múzeumot, amely épület 16 évig adott neki munkát (1943-1959) és amely talán legismertebb mestermûve.

A wales-i õsökkel rendelkezõ Frank egy mezõgazdasági településen, Richland Centerben, Wisconsin államban született és erõs unitárius és transzcendentális elvek szerint nevelkedett. Gyermekként sok idõt töltött az anyjától kapott, Friedrich Wilhelm August Fröbel után elnevezett óvodai építõkockáival játszva (Froebel blokkok). Ezek különbözõ geometriai tömbökbõl álltak, amelyekt változatos kombinációkban lehetet összerakni háromdimenziós építményekhez. Wright önéletrajzában számol be ezeknek a gyakorlatoknak a hatásáról tervezési felfogására.

• 1876. Montserrat kolostorának bõvítése
• 1879?1888. Casa Vicens, Barcelona
• 1882?1926. Sagrada Família, Barcelona
• 1883?1885. Villa El Capricho, Comillas
• 1884?1887. Pabellones de la Finca Güell (katalánul: Pabellons de la Finca Güell), Barcelona
• 1886?1889. Palacio Güell (Palau Güell), Barcelona
• 1887?1893. Palacio Episcopal, Astorga
• 1888. Tervek a barcelonai világkiállításra.
• 1888?1889. Colegio de las Teresianas (Col.legi Teresi?), Barcelona
• 1889?1892. Casa de Los Botines, León
• 1893?1917.

A templom építésének ötlete egy gazdag barcelonai könyvkereskedõtõl ered, José María y Bocabella álma volt egy olyan bazilika felépítése, ahol gazdagok és szegények egyaránt imádkozhatnak. Alapítványa így megvásárolt egy 2 hektáros területet a város akkori egyik szegénynegyedében, melyet ma "La Sagrada Família" negyednek hívnak. Az épület alapjait Francesc Paula de Villar tervezte. Majd összeveszett az építtetõkkel, akik a munkával ezután Joan Martorell-t, Barcelona egyházmegyei fõépítészét keresték meg.

Antoni Pl?cid Gaudí i Cornet (Reus, 1852. június 25. ? Barcelona, 1926. június 10.), rövid nevén Antoni Gaudí (katalánul), ill. Antonio Gaudí (spanyolul), vagy egyszerûen csak Gaudí: katalán építész.

Szülei Francesc Gaudí i Serra rézmûves és Antonia Cornet i Bertran voltak.

Tanulmányaira nagy hatással volt az angol John Ruskin. Korai épületeire jellemzõ a mór, majd a gótikus stílus, arab-perzsa illetve francia neogótikus elemei, ám jellemzõen az organikus építészet képviselõje.

Az 1880-as évek végére Gustave Eiffel rendkívül elfoglalt, sikeres ember lett. Számos elismerést és kitüntetést mondhatott magáénak, valóságos nemzeti hõsnek számított. Csupán két dolog árnyékolta be életét: 1877-ben hörghurutban elhunyt felesége, Marguerite, 1880-ban pedig szakított cégtársával, Seyrig-gel, aki sikereivel kezdte beárnyékolni Eiffel hírnevét.

A kivilágított Eiffel-torony

Eiffel legismertebb alkotása az 1889. évi párizsi világkiállításra, két év alatt felépített Eiffel-torony, mely Párizs szimbólumává vált.

• 1867. évi Párizsi Világkiállítás gépterme és más épületek;

Nyugati pályaudvar

• Notre Dame des Champs templom, Párizs (1868);
• a budapesti Nyugati Pályaudvar (1875)^[1];
• a párizsi Le Bon Marché nagyáruház, valamint a Lycée Carnot (gimnázium) vázszerkezete;
• az Eiffel-csarnok, hivatalos nevén Mercado Adolpho Lisboa Manaus-ban (Brazília);
• a Szent Sebestyén templom Manilában, (Fülöp-szigetek);
• a New York-i Szabadság-szobor fémváza;
• az Orléans-i Dessault ecetgyár;
• a nizzai csillagvizsgáló kupolája;
• a párizsi Berthier-mûhely;
• a Santiago-i fõpályaudvar (Chile);
• a Traian Szálló Jászvásárban (Románia);
• a Mona Island-i világítótorony (Puerto Rico), valamint
• Charles Garnier építésszel közös munkája a párizsi Opera, de más operaházak is (Nizza, Monaco stb.).

Két évvel késõbb fordulat állt be a mérnök életében. Saját vagyonával szállt be egy komoly pénzügyi nehézségekkel küszködõ cégbe, amit sikerült felvirágoztatnia ? hála az 1887. évi párizsi világkiállításnak, és a munkálatokért felelõs régi barátjának, aki több épület építését bízta rá. Eiffel ? aki már kellõ tapasztalatokra tett szert ? elhatározta, hogy saját céget alapít: 1868-ban Levallois-Perret-ben (Seine-Saint-Denis megye) megvett egy fémszerkezet-építõ mûhelyt, és megalapította a késõbb világhírûvé vált Eiffel & Cie céget.

Alexandre Gustave Eiffel jómódú burgundiai családban született. A Rajna-vidékrõl származó apja rendõr volt, anyjának pedig különféle vállalkozásai voltak; a fa- és kõszénkereskedésbe fektetett pénze tisztes jövedelemmel járt. 1843-ban Eiffel a Sainte Barbe középiskolába járt. 1850-ben Párizsba ment, hogy a felkészüljön a felvételire a nagy presztízsû mûszaki fõiskolára, az École Polytechnique-re. Vizsgája végül is nem sikerült, azonban az elért eredményével 1852-ben felvételt nyert az ugyancsak nagyhírû párizsi mérnökképzõbe, a Központi Iskolába, ahol 1955-ben kiválóan végzett és vegyészmérnöki diplomát szerzett.

Vinciben született, édesapja, ser Piero a városka jegyzõjeként dolgozott, édesanyja, Caterina fiatal parasztlány volt a városka egyik elõkelõ családjának szolgálatában. Alapfokú iskoláit szülõvárosában végezte. 1469-ben Firenzébe utazott, ahol belépett Andrea del Verrocchio festõ mûtermébe gyakornoknak. A festõ mûhelye afféle ?mûvésziskolaként" is szolgált. A festõ mellett elsajátította a vonalas rajz (tulajdonképpen a vázlatkészítés), a festészet és a szobrászat alapvetõ technikáit.

Imhotep (i. e. 2750 körül) egyiptomi fõpap, a fáraó tanácsosa és építésze.

Imhotep Kanofer és Szeth-Nefertem fia volt. Dzsószer, egyiptomi fáraó egyik legbelsõ tanácsosaként és fõépítészeként tevékenykedett. Személyének történetisége minden kétséget kizáróan bizonyítható egy korabeli felirat alapján, amely nevét és címeit Dzsószer egy korabeli szobrának talapzatán örökíti meg. Társadalmi helyzetét jól jelzi korának legmagasabb papi rangja, ami nem csak a fáraó kegyének bizonyítéka, hanem Imhotep mûveltségének is, hiszen akkor a fõpapi méltóságokat csak a legmûveltebb emberekkel töltötték be.